Bűntudat

Ez egy elvont maszlag költői kérdésekkel.
Olvassák a rajongók s a gyűlölők
bókokkal és sértésekkel.

Két kő egymás fölött.
Nem szerelmesek,
de nem is pletykálnak egymás mögött.
Nem írtak róla legandát,
hogy együtt mekkorát nőtt-
ek.
Lefújta a szellő a felsőt,
s engem hátba lőttek.

Üt az idő.
A bűntudat szalad utánam.
Én ma sem tudok gyorsan szaladni
és megint nincsen étvágyam.

Read more...

Ma megvásárolom a boldogságot, ha bele halok is

Tudjátok, hogy van a hibákkal. A legtöbbet, abban a pillanatban, hogy elkövettem, vissza szeretném venni. Csak aztán valami nem engedi. Elvégre, ha szeretnek, néha el kell fogadják a bogaraimat is. Ha ezt nem sikerül, akkor (sem)mi értelme az egésznek.

Ezekkel a gondolatokkal indultam útnak. Most nem veszem vissza. Amit tettem azt megtettem. Kiszellőztetem a fejem. Elsétálok nénjémhez, eleget téve ennek a formalitásnak és idő közben rá fogok jönni, hogy ez egy semmiség, egy apróság. Határozott szándékom erre rájönni az elkövetkező 20-30 percben.

Elmentem a rokonokhoz, beszélgettem velük, s most mindent beleadtam, hogy igazi kapcsolatot sikerüljön kialakítani velük. (talán sikerült is.) Végre azt éreztem, hogy két ember beszélget egymással. Őszintén felnyitottam szívem legnevetségesebb s legemberibb zúgját s elkezdtem csacsogni. Ez a boldogság. Ebben biztos vagyok. Egy szívmelegítő érzés, közvetlenül a mellkasomban. De most nehéz felidézni...

Kijöttem az ajtón. Integettem.

Aztán úgy adta a helyzet, hogy iszonyú egyedül éreztem magam, s ilyenkor lelki öngyilkosságnak számít hazamenni. Ehhez csak egy pillanat kellett, s úgy döntöttem, hogy elmegyek a Realba (sosem írnám úgy, hogy Reál – valahogy nem tűnik helyén valónak). Szóval elindultam a Realba. Vásárolni bármit.

Fáztam. Néztem az utat. Ott emelkedik. Hát ez az út az egyetem fele is, csak az kicsit messzebb van. Léha, szétszort rendezetlen gondolatok... Vacogok, megyek, lépek, lépkedek. Hát igen, hogy megint én kérjek bocsánatot tőle. Hogy megint hajlongva kérjem az elnézést, hogy megint én tegyek egy első lépést a békülés fele, mire ő JOGOSAN ideadja : a kioktatást. A lehangoló, cinikus megjegyzéseket. Az iróniát, a személyem és gondolataim kigúnyolását.

Ezért már megéri bocsánatot kérni.

De nem, nem lesz így, biztos most nem fog kioktatni. Meg fogja érteni. Vállveregetés: értelek Anna. Komolyan. Tudom, hogy bogaras vagy, tudom, hogy írásaidhoz nagy ambició és ábrándozás köt, a legirracionálisabb elképzeléseid és érzéseid, tudom, hogy rég nem írtál, pedig szíved legmélyén alakulóban levő író vagy, ez fontos neked, és ezért buktál ki. Én ezt mind értem, s mitöbb: imádlak. Egy angyalbogár vagy.

Távolról látom a Realt. Sötét van, hideg a levegő. Ez önbizalmat ad. Úgy szaladok át az úton, mint Budapesten; sehol egy rendőr. Életem ura vagyok. Én vezetek.

Bent vagyok. Mit vegyek, mit vegyek. Veszek tányért, gyertyát, szépítő szereket, van pénzem, 60 RON itt a pénztárcámban, mi mindent lehet venni 60 lejre, veszek magamnak korcsolyát. Veszek korcsolyát, megtanulok korcsolyázni, szép lábaim lesznek, csak úgy fogok siklani a jegen, nem fogok leesni. Nincs olyan korcsolya.
Né a tányérok, veszek Ildikónak tányért. Ez legyen az legyen. Milyen nehéz dönteni... Ez lesz. Nem. Ez. Zöld. Kék. Sárga. Szeretem a sárgát... De nem magamnak veszem. Ő mit szeret. Nem tudom mit szeret. A zöld lesz.

Megyek. Veszek magamnak csecse becsét. Az feldob. Az vidám. Itt megyek a polcok között. Ruhák, kalapok, ez a kalap milyen jól állna, megveszem, mennyi. Megveszem. Nem veszem. Nem is hordanám. Ez nem én vagyok. Mi van velem. Muszáj vegyek valamit. Harisnyát veszek. Az kislányos, vagy akár nagylányos, ha tetszik. Az jó lesz. Harisnya lesz. Itt más emberek is forgolódnak körülöttem. Felnöttek kisgyermekekkel, a gyermek halálra unja magát, rá sem néznek, meg sem lövik, hát ez a nagy családi programotok anyuka és apuka? Persze, én jobb szülő lennék. S hogy is ne lennék az, amikor nem én vagyok az, aki naphosszat munkával hajszolja magát, mint ez az apa, munkával, háztartással, neveléssel hajszolja magát, mint ez az anya. Élek a szüleim nyakán... Itt veszem magamnak a harisnyát... Ez a két gondolat egyenesen a szívembe döf. Hol a zokni, a bluz, a kalap, a ruha, a harisnya, a csíkos, rombuszos, méhecskés, zebrás, kis aranyos csecse becse, a boldogság.

Megyek a kasszához. Ez a zöld tálka, ez a zebrás kislányos zokni lesz, kérem.

Read more...