Idióta

... jelentem, hogy idegesít. Idegesít, hogy nem láttam az Intim Torna Ilegált. Mert nem voltam elég magas.

Talán nem lenne rossz ötlet leírni kis tusványosi eszmefuttatásomból azt, amire még emlékszem. Az egész ott kezdődött, hogy elkezdett frusztrálni az alacsonyságom, vagyis a mások magassága. Nagyon nyomott. Nagyon-nagyon nyomott, hogy amikor tömegben vagyunk, a nagyok elnyomnak. Megnyomnak, eltolnak, a nagy hasukkal ellöknek. Ez mind megtörtént most egy koncert leforgása alatt.

Úgyhogy kitaláltam valamit. Azt találtam ki, hogy írok valamit, amit, ha majd jónak látom, elküldöm a szervezőknek. Leírom, hogy csináljunk egy Tusványos alacsony embereknek fesztivált. Legyen egyszer Tusványos csak az alacsonyaknak. És hogy ne nagy filozofálgatásba, esetleg alkudozásba menjen át a dolog, oldjuk meg ezt sima matematikával. Legyen a magassághatár 1,65. Mindenki aki ennél magasabb, az maradjon otthon a mi fesztiválunkon és készüljön inkább a Tusványos magas emberek fesztiváljára. Két különböző időpont ugyanazzal a programkínálattal. Diszkrimináció? Nem hinném. Mindenki elmehet, mindenki élvezheti, egyetlen dolog, hogy most - talán Tusványos történetében először - láthatja is. Köszönöm a figyelmeteket.

De nem, itt még nem áll meg a dolog. Miközben mindezeket forgattam a fejemben a koncert kellős közepén volt egy jelenség, ami szinte eltántorított ettől a szándékomtól. A bűntudat. Az istenverte. Amikor a Hipnotizőrkirályra elkezdtem ugrani és együtt ugrottam szerintem mindenkivel az előttem és mögöttem levő 4-5 sorból, eluralkodott rajtam a bűntudat. Sőt, elkezdtem az irigy ember szégyenét érezni. Kezdtem azt gondolni, hogy nem állhat az irigység közém és ezek a remek emberek közé, akikkel együtt ugrunk a tömegben. Amikor ezeket az érzéseim beazonosítottam és többé kevésbé elfogadtam, akkor jött ám az igazi pofoncsapás. A lábaim lassan elkezdtek fáradni és arra gondoltam, hogy bármennyire jó így együtt ugorni, megállnék most már. A megállásban sem voltam azonban nagyon kitartó, nem kellett több egy-két másodpercnél ahhoz, hogy ráébredjek: nem hagyhatom abba az ugrabugrálást mert akkor mint egy hullám elnyelnek. Ide-oda lötyögök a tömegben miközben súrolnak mindenfelől és valahogy nyomnak lefele. Nem volt mit tennem, ugranom kellett tovább. De ez az urgás már nem volt egyáltalán felemelő, sőt megalázó volt. Olyan volt, mint úgy táncolni, ahogy fütyülnek, mint szót fogadni a nálamnál erősebbnek.... Istenem. Ezt a számot még végigugrálom – gondoltam – majd a következő hátha valamivel lassabb lesz, kevésbé népszerű... És így is volt, bár minden dal egytől egyig tetszett a közönségnek, szerencsémre nyugodtabban élvezhettük a koncert folytatását.

A nyugalmamnak mégis véget kellett érnie, amikor egy másik sokkoló dolgot kellett bevalljak magamnak. Hogy az előttem levő két NÁLAM ALACSONYABB lány úgy bulizik, hogy egyikük közben az államba be-beüti a fejét. Itt már nem is tudom, milyen arcot vághattam, de valami olyan arc volt az, hogy a barátom, aki mellettem volt (ő is elég alacsony, de hogy pontosan hány cm ezt nem tudom), de minden esetre a barátom felháboródásomat és csalódásomat meg akarta oldani azzal, hogy helyet cserélt velem, hogy ne kelljen többet kapjak az ütésekből. Ilyenkor nagyon megerősödik bennem az iránta érzett szeretetem és valahogy a közöttünk levő feszültségeken és nehézségeken old egyet az a beismerés, hogy igen: törődik velem és ilyen kis dolgokat tesz értem, amikkel igazán megnyeri az elismerésem és a hálám azon a különleges szerelmen felül ami hozzá láncol és tőle elszakít ugyanabban az időben. Őt néztem és megint egy ilyen euforikus meghatódottság lett urrá rajtam, mint az előző részben amikor a tömeggel együtt ugrottunk.

Az eufória végét azonban ebben az esetben is meg kellett éljem, ismét az alacsony lányok miatt. Azt hittem pofon vágtak vagy valami széttört valahol bennem, amikor jobban megfigyeltem a lányt, akitől az előbb a barátom „megmentett”. Amíg előttem volt, addigis mindenféleképpen kapálózott és rázta mindenét, de a feneke mozgása nem volt annyira feltűnő vagy inkább fenyegető rám nézve mint akkor, amikor a barátom állt mögötte. Azzal találtam szembe magam, hogy míg a tömeg hullámzik és mindenhonnan érintenek ezer idegenek, a törpetársam minden második ütemre a barátom... medence táját érintette fenékmozgásaival. Akkor éreztem csak igazán, hogy a féltékenység sárga mérge folyik végig a fejemben, a nyakamban, a mellkasomban szorította a szívemet. A szívemet, ami sosem szabad. Amit szorosan láncba köt a félelem, a féltékenység, az irigység. Amitől én is csak olyan vagyok, mint egy ijedt és mérges kisegér, és igazán nem számít már az, hogy ki magas és ki alacsony ebben a nagy tömegben vagy hogy milyen zenei aláfestést adnak ennek a helyzetnek a színpadról ahogy az sem, hogy éppen tetszik-e vagy sem vagy hogy ki is vagyok én egyáltalán...

Azt hiszem, jobb lesz, ha nem küldöm ezt el a szervezőknek. És így utólag azt is be merem vallani, de csak halkan, hogy nem is szeretem annyira az Intim Torna Illegált.

Read more...