Azt persze
tudjuk, hogy mikor lenne jó spontánnak lenni, mindig. De ha tényleg őszinték
vagyunk magunkkal, hiszem, hogy fel tudunk ismerni számos olyan helyzetet, amikor
nem is olyan jó ötlet a Csendes éjt fütyörészni, mert például pont a gyenge karácsonyi
hangulatunkat szeretnénk feléleszteni ez kis bohókás gesztussal. (Ebben az
írásban kimondottan a játékossággal kapcsolatos spontaneitásról szeretnék eszmefuttatni, eszméket
futtatni. Tehát melyek azok a helyzetek, amikor nem kellene boldondosnak lenni
még a játék kedvéért sem. Persze adottak olyan személyek, akik mélyen hisznek
benne, hogy a játék az élet valódi értelme vagy a játék az egyetlen hozzáállás
az élethez, ami úgymond megéri. Én is egyre inkább érzem ezt, mégis fontosnak
találom az óvatosságot a szélsőséges világnézetekkel szemben, hiszen ahány
helyzet annyiféle és úgy gondolom, van amikor érdemes egy nagyobb cél érdekében
késleltetni a játszásra vonatkozó természetes megnyilvánulásainkat.)
Mivel hogy ti
nem vagytok itt velem, hogy együtt sorolhassuk a különbnél különb
helyzeteket a címben megjelölt témát illetően, elkezdem magam leírni őket: szerintem
nem jó ötlet spontánul fütyörészni – még akkor sem ha karácsonyi hangulatot és
vidámságot szeretnénk generálni vele – olyankor, amikor épp felrobbant a
gáztűzhely a két emelettel fennebb lakó szomszédnál és talán éppen egymást
fellökve futnak a lépcsőn lefele az emberek. Bár lehet ez a helyzet konkrétan
más spontán viselkedést váltana ki belőlünk, pl. Highway to hellt fütyülni,
indiántáncot utánozni miközben lassan, misztikusan füst ereszkedik lefele, kijönni
a lépcsőházba egy ventilátorral, elővenni a kolbászt a kamrából és kitenni a
lépcsőházba füstölni, gázálarcban lefele kúszni a lépcsőn stb. Szóval ezekben
az esetekben pl. lehet, hogy a spontaneitást tanácsos elengedni egy kicsit és
le lehetne inkább a többiekkel menni és ott biztonságban megvárni a tűzoltókat.
Na ez az első felsorolás tényleg elég jól sikerült, szerintem szemléletesek és
kézzelfoghatóak a példák, úgyhogy megpróbálok még néhány példát felsorolni.
Továbbá azt
hiszem, az sem lenne jó ötlet, ha nagyon spontánul kezeljük az olyan
vészhelyzeteket, amikor egy személy a környezetünkben hirtelen rosszul lesz.
Mondjuk, hogy sétálunk az utcán egy barátunkkal, sétálok az utcán Kingával, és Kinga
egyszercsak kidöl. Váratlanul összeesik. Ekkor a társadalmi konvencióknak
megfelelő viselkedés az lenne, hogy gyorsan megnézem, lélegzik-e még, van-e
pulzusa, ha ezek nincsenek, mentőt hívok és megpróbálom szívmasszázzsal életben
tartani amíg a segítség meg nem érkezik. Lehet, hogy ez egyesek szerint elég
unalmas megoldás és sokkal érdekesebb lenne a potenciális holttestet érdekes
testhelyzetekre beállítani és arra hangolódni, hogy milyen érzéseket kelt
bennünk ez a helyzet. Azt is lehetne, hogy úgy teszünk, mintha csak játékból
rogyott volna össze a kedves barátnő és vicces felszólításokkal próbálnánk a
játék befejezésére bírni. Sőt, az is megtörténhet, hogy ez a váratlan eset
hirtelen ráébreszt minket arra, hogy az élet rövid, és egyetlen percig sem szeretnénk
már halogatni azt, hogy megtanuljunk gitározni, úgyhogy gyorsan elindulunk a
legelső gitárüzletbe, és útközben felhívunk egy barátot, aki ismer egy tanárt,
akivel talán még ezen a héten meg lehetne ejteni az első gitár órát. Szóval sok
mindent el tudok képzelni e téren is, ami semmi estre sem kellene senkinek az
első de még az utolsó gondolata sem legyen ilyen sürgősségi körülmények között,
és amire senkinek egyáltalán gondolnia sem lenne szabad.
Újabb spontaneitást nem tűrő
helyzet: sporteseményen. Mondjuk, hogy van egy stafétafutás és mondjuk, hogy
egy olyan ország csapatára vonatkozik ez a helyzet, mely országnak igencsak
rossz híre van Európában. Nem kell nagyon messzire menni, én is egy ilyen
országból jövök: Románia. Szóval ott van Románia csapata az európai
stafétafutás döntőjén s jó lenne, ha jól teljesítene. Nem utolsó sorban az
ország image-e is, ha kis mértékben is javulna, akárcsak egyetlen egy ember
szemében, máris egy szép eredmény, németül ein schönes Ergebnis lenne. Ugye a
stafétafutás az ráadásul egy csapatmunka, ahol a csapat tagjai erős függőségi
viszonyban állnak egymással, így a bizalom érzése kötelező jellegű. Hát mi az,
ami nem kellene megtörténjen egy ilyen esetben: pl. nem kellene egyik futónak,
pl. az utolsónak, de az elsőnek még annyira sem valami hirtelen felindulásból a
tőle lehető legjobb futás helyett törpejárással bejárnia a pályát. Amúgy
bukfenc, gurulás, szárnycsapkodás szerű mozdulatok és társaik ugyancsak ebben a
nem kategógiába tartoznak.
Ugye ugye... Azt hiszem
eleget felsoroltam már ahhoz, hogy a többit a kedves olvasó magától is el tudja
képzelni, aki meg nem tud más hasonló helyzeteket elképzelni, az valószínűleg
azok közé tartozik, akik túlságosan felháboródtak ahhoz, hogy az olvasásban
eddig eljussanak. Bár az is meglehet, hogy a második-harmadik bekezdés hatására valami nagyon spontán dologba fogtak... Na de azoknak, akik mégis eljutottak ez írás vágáre, bocsánat, végére, kitartást és alázatot
kívánok az életben előjövő helyzetek értelmezéséhez és szükség szerint adekvált
kezeléséhez.
Read more...
