... jelentem, hogy
idegesít. Idegesít, hogy nem láttam az Intim Torna Ilegált. Mert nem voltam
elég magas.
Talán nem lenne
rossz ötlet leírni kis tusványosi eszmefuttatásomból azt, amire még emlékszem.
Az egész ott kezdődött, hogy elkezdett frusztrálni az alacsonyságom, vagyis a
mások magassága. Nagyon nyomott. Nagyon-nagyon nyomott, hogy amikor tömegben
vagyunk, a nagyok elnyomnak. Megnyomnak, eltolnak, a nagy hasukkal ellöknek. Ez
mind megtörtént most egy koncert leforgása alatt.
Úgyhogy kitaláltam
valamit. Azt találtam ki, hogy írok valamit, amit, ha majd jónak látom,
elküldöm a szervezőknek. Leírom, hogy csináljunk
egy Tusványos alacsony embereknek fesztivált. Legyen egyszer Tusványos csak
az alacsonyaknak. És hogy ne nagy filozofálgatásba, esetleg alkudozásba menjen
át a dolog, oldjuk meg ezt sima matematikával. Legyen a magassághatár 1,65.
Mindenki aki ennél magasabb, az maradjon otthon a mi fesztiválunkon és
készüljön inkább a Tusványos magas emberek fesztiváljára. Két különböző időpont
ugyanazzal a programkínálattal. Diszkrimináció? Nem hinném. Mindenki elmehet,
mindenki élvezheti, egyetlen dolog, hogy most - talán Tusványos történetében
először - láthatja is. Köszönöm a figyelmeteket.
De nem, itt még
nem áll meg a dolog. Miközben mindezeket forgattam a fejemben a koncert kellős közepén
volt egy jelenség, ami szinte eltántorított ettől a szándékomtól. A bűntudat.
Az istenverte. Amikor a Hipnotizőrkirályra elkezdtem ugrani és együtt ugrottam
szerintem mindenkivel az előttem és mögöttem levő 4-5 sorból, eluralkodott
rajtam a bűntudat. Sőt, elkezdtem az irigy ember szégyenét érezni. Kezdtem azt
gondolni, hogy nem állhat az irigység közém és ezek a remek emberek közé,
akikkel együtt ugrunk a tömegben. Amikor ezeket az érzéseim beazonosítottam és
többé kevésbé elfogadtam, akkor jött ám az igazi pofoncsapás. A lábaim lassan
elkezdtek fáradni és arra gondoltam, hogy bármennyire jó így együtt ugorni,
megállnék most már. A megállásban sem voltam azonban nagyon kitartó, nem
kellett több egy-két másodpercnél ahhoz, hogy ráébredjek: nem hagyhatom abba az
ugrabugrálást mert akkor mint egy hullám elnyelnek. Ide-oda lötyögök a tömegben
miközben súrolnak mindenfelől és valahogy nyomnak lefele. Nem volt mit tennem,
ugranom kellett tovább. De ez az urgás már nem volt egyáltalán felemelő, sőt
megalázó volt. Olyan volt, mint úgy táncolni, ahogy fütyülnek, mint szót
fogadni a nálamnál erősebbnek.... Istenem. Ezt a számot még végigugrálom –
gondoltam – majd a következő hátha valamivel lassabb lesz, kevésbé népszerű...
És így is volt, bár minden dal egytől egyig tetszett a közönségnek,
szerencsémre nyugodtabban élvezhettük a koncert folytatását.
A nyugalmamnak
mégis véget kellett érnie, amikor egy másik sokkoló dolgot kellett bevalljak
magamnak. Hogy az előttem levő két NÁLAM ALACSONYABB lány úgy bulizik, hogy egyikük
közben az államba be-beüti a fejét. Itt már nem is tudom, milyen arcot
vághattam, de valami olyan arc volt az, hogy a barátom, aki mellettem volt (ő
is elég alacsony, de hogy pontosan hány cm ezt nem tudom), de minden esetre a
barátom felháboródásomat és csalódásomat meg akarta oldani azzal, hogy helyet
cserélt velem, hogy ne kelljen többet kapjak az ütésekből. Ilyenkor nagyon
megerősödik bennem az iránta érzett szeretetem és valahogy a közöttünk levő
feszültségeken és nehézségeken old egyet az a beismerés, hogy igen: törődik
velem és ilyen kis dolgokat tesz értem, amikkel igazán megnyeri az elismerésem
és a hálám azon a különleges szerelmen felül ami hozzá láncol és tőle elszakít
ugyanabban az időben. Őt néztem és megint egy ilyen euforikus meghatódottság
lett urrá rajtam, mint az előző részben amikor a tömeggel együtt ugrottunk.
Az eufória végét azonban
ebben az esetben is meg kellett éljem, ismét az alacsony lányok miatt. Azt
hittem pofon vágtak vagy valami széttört valahol bennem, amikor jobban megfigyeltem a lányt, akitől az előbb a barátom „megmentett”. Amíg előttem
volt, addigis mindenféleképpen kapálózott és rázta mindenét, de a feneke
mozgása nem volt annyira feltűnő vagy inkább fenyegető rám nézve mint akkor,
amikor a barátom állt mögötte. Azzal találtam szembe magam, hogy míg a tömeg
hullámzik és mindenhonnan érintenek ezer idegenek, a törpetársam minden második
ütemre a barátom... medence táját érintette
fenékmozgásaival. Akkor éreztem csak igazán, hogy a
féltékenység sárga mérge folyik végig a fejemben, a nyakamban, a mellkasomban szorította a szívemet. A szívemet, ami sosem szabad. Amit szorosan
láncba köt a félelem, a féltékenység, az irigység. Amitől én is csak olyan
vagyok, mint egy ijedt és mérges kisegér, és igazán nem számít már az, hogy ki
magas és ki alacsony ebben a nagy tömegben vagy hogy milyen zenei aláfestést
adnak ennek a helyzetnek a színpadról ahogy az sem, hogy éppen tetszik-e vagy
sem vagy hogy ki is vagyok én egyáltalán...
Azt hiszem, jobb lesz, ha nem küldöm
ezt el a szervezőknek. És így utólag azt is be merem vallani, de csak halkan,
hogy nem is szeretem annyira az Intim Torna Illegált.
Read more...
