Hangzavar

---:’!8/=()Ö%!12^^

Vijjogó autoáradat. Fülsiketítő zajok csikorognak végig a főtéren. Te, fel sem fogva a helyzet súlyát, szóval a helyzettel egyáltalán nem súlyozva, irritáltan és idegesen veszed tudomásul a hangot. Ez a hang most pont olyan közömbös számodra, mint egy traktor vagy egy úthenger által keltett zaj. Lárma, mely közeledve egyre irritálóbb, ahogy távolodik fokozatosan enyhül. Hivatalos megnevezése, ha már van, éljünk is vele: Doppler effektus.

Úgy gondolom, többnyire így éljük meg közönséges járókellőként a mentőkocsi hangját. Mi megéljük, egyesek meghal...ják. Minden külső hang zavaróként hat, amíg fejed nem szorítja annál súlyosabb bilincs káosza. De ne álljunk meg itt. Próbáljuk ki azt a helyzetet, hogy most a kocsiban vagy, és a beteg kezét fogod. Már tudod, hogy nem éri meg a következő órát, és nem érted. Tudod, és nem érted... tudod és... denem érted.

A legjobb barátod az aki ott fekszik.

Egyik percben még kívánságait kaparja össze, élőbben, mint amilyen élő valaha is volt addig a pillanatig, úgy kapaszkodik beléd, mint egy utolsó lélegzetvételbe. Nem kérded, de a kérdés a levegőt lélegezhetetlenné teszi: hol hal meg a remény? Ő eszelősen beszél, mint sötétben tapogatózó őrült, és neked egyetlen vágyad, hogy megszűnjön a fejedbe költözött zagyva, amit a döbbemetes látvány okoz. E hangok oly valóságosak, mint a betegség, ami hirtelen szállja meg az ember testét és eluralkodik rajta, mintha az élet minden pillanatának ez lett volna a végcélja. A dicsőséges pályafutás vége.

A következő pillanatban valami megszakad... Mint mikor álmodban zuhantál és a földetérés pillanatában visszadob az ágy. Cseng a füled. Szünet. Nem érted miért nem szorítja már a kezed és nem érted honnan ömlött szét a lehűlt csend. Egy vérfagyasztó zsibbadás mossa össze a hirtelen értelmetlen hallgatást és ez az őrületbe kerget. És a hallgatást kísérő hideg végigszalad a hátadon egy időtlen pillanat alatt, és fut vele a hallgatást kísérő döbbenet, hogy egyedül maradtál. Egyedül a világon. Ő is egyedül halt meg, legalábbis egyedül kellett eltávoznia, és te nem mehettél vele. Pedig érte ezt is megtetted volna biztos. De ki is volt ő valójában...? Van-e egyáltalán lehetőség arra, hogy az ember megértse az életet és a halált?

És vajon mi ér meg egy áldozatot?

Képzeld el, hogy egy ember testi fájdalmat érez melletted, és gyógyszerrel, kötszerrel sem lehet enyhíteni. Vajon mit ér ilyenkor a szép szó? Ér-e valamit egyáltalán. Tudom, hogy te legszívesebben átvennéd a fájdalom egy részét... de elborul az agyad, amikor bevallod magadnak, hogy... nem kérsz belőle. Hogy jó, hogy nem te érzed. Ha felszólítanának, hogy vállalod-e a teher felét,  meghúzodnál az árnyékban, védekezve, mint a leprától. Arcod kissé eltorzul, bűntudatod „jogos” haraggá formálod át. Gyáva vagy.  De... ne érezd magad rosszul emiatt. Mindenki az. E gondolat mögött sokan kényelmesen megbújtak és megbújnak a mai napig. „Azt tettük, amit lehetett. Mindenki gyáva.”

Igaz lehet? Szerintem nem. Nem mindenki gyáva, de én az vagyok. Nem mindenki, de én igen.

Read more...

Sárga gombokból varrtam neked nevet

Ezerszer indultam el, hogy megkeressem hűlt nyomod,

s tölülköztem s takaroztam is vele,

vattacukrosan lesve pislogó mosolyod.

Elképzelem magamban betűkben csücsülő arcod finom vonalait.

Valami fura-fajta reményt adtál nekem.

Nem tudod, de egyszer megmentetted az életem.

De, nem fogtam én még, csak halott madarat..

Tisztelettudóan felemeltlek téged is,

akárhol keresztezted utamat.

Nem volt benned élet, még lappangó akarat sem.

Eltemettük Szendével s elneveztünk lelkesen

Világjáró-álmodozó-igaz-jó-barátnak.

Neked megfelelt,

mert a halottak.. nem válogatnak.

Így ballagtak tovább elhalkult lépéseim,

hogy ne fájjon a földnek,

s a vígabb élőknek,

akik nem látják

(s nem is akarják talán látni)

gyerekes érzéseim.

Ma semmi sem olyan, mint békés szívemen a bármi.

Elmentem kertedből egy bocival sétálni.

Egy csuka úszik simán gondolataim felett

Én is így szeretnék úszni.. de nem lehet.

Vajon mikor növöd ki az általam kitalált neved?

Read more...

Nem tart semmi

Este van megint.
Péter alszik, János alszik, Jakab alszik,
Máté alszik, és mind alusznak.
Gondolataim és érzéseim szétszaladnak.
Csak egy ködös érzés tart az ébren világában
és visszahúz ágyadba egyedül lenni.
Puszta celofánba csavart sivár költemény
rontja a szemem,
és a földi elmúlás nem akar feledésbe menni –

jöjjön hát a világmentő Akármi.
Függönyöm, ami nincs, narancssárgán legyint.
Átadom a szobámnak emlékeim,
míg ő oxigént ad lappangó reményeim gyenge lángjának.
15 éves fiúk hiába jönnek ma,
Elfogyott szimpátiámért könyörögni.
Most nem hat meg semi.
Sem Pali sem Feri.
És nem hiszem többé, hogy szánalmammal meg tudnálak menteni.
Ne próbáljatok öngyilkossági gondolatokat megérteni…

Read more...

Esküvő három felvonásban

Esküvő. Kikent fásult pofák nyájasan sorakoznak. Éljen a zenebona. Lányok akik először viselnek melltartót, a maszk szerves kiegészítőjeként, hogy nőknek tűnjenek.. fiúk, akik nőt keresnek maguknak más ember esküvőjén.. Fontos barát esküvőjén, mondanák egyesek. Én újból a szélén állva nézem. Senki sem ragad meg, hát szemeződöm a fotóssal. Közöttünk legalább szakmai kötelék él.. legalábbis annak illuziója. Mindez csak a fejemben van. Szeretnék érintetlen néző lenni, de a folyamat részeseként jobban át tudom érezni ezt az életképet. Dekoltos hölgyek. Púderes hölgyek. A szerénység legenyhébb nyoma nélkül megállapítom, hogy olyan vagyok közöttük, mint igazgyöngy rózsaszín műanyaggyöngyök között. (Kicsit megkarcolva azonban.)

Tánc. Elnézheted, ahogy fiatal párok lelkesedve nevetve táncolnak, bele-bele botladoznak. Minden elvétett lépés vissza nem folytott nevetésbe fullad. Titokban te is örülsz velük. Egy idő múlva feláll két pár. Szép alkatú kellemes megjelenésű emberek. Ahogy táncolni kezdenek, érződik rajta, hogy már milliószór csinálták és olyantól tanultak, aki úgyszintén értette a dolgát. Tökéletesen bontja ki egyik mozdulat a másikat. Mintha minden tervezve lenne.. egy pillanatig sem néznek egymás arcára, nem lesik egymás tekintetét. Mosolynak nyoma sincsen, még az érte való sórárgásnak sem. Elmosódott, kifakult bennük az az öröm, melyet a mozgás örömének felfedezése és kóstolgatása váltott ki és ez engem elszomorít.. Úgy táncolnak, mint halott bábok. Amikor lelépnek a táncparkettről és elengedik egymás kezét, még akkor sem villantanak fel egymásnak egy hálás mosolyt. "-Köszönöm, hogy együtt érezhettük a zenét.." Miért nem mondjátok?? Talán fel sem merült annak gondolata. Talán már nincs meg a szűksége. Igy fásultak ők bele.

Táncol a menyasszony és a vőlegény. Lassú számot választottak.. egy gyönyörű dalt, ami egy kicsit engem is elvarázsol. Romantikus pillanatukat a menyasszony szülei kísérik a mellettük levő asztalnál állva.. mint.. két idegen, aki éjszaka idején megtöri egy család csendjét - ha engem kérdezel – de.. ők ezt nem érzik. Az anya miatt jelentős pillanat ez. Olyan, mintha ez a fiú előszőr járna házukban és most derülne ki róla, hogy ő nem csak fiatal és édes, hanem megbízható is. Olyan ember, akire számíthat majd lánya, aki miatt nem kell szégyenkeznie, stratégiáznia, akinek nem kell folyton kifogásokat találni. Olyan ember, aki nem teszi az ital hókusz-pókuszát szerettei elé. Olyan ember, akinek a szava megbízható. Nem olyan ember, mint a menyasszony apja. Ez a lány jól választott. Nem úgy, mint az anyja..

2009-08-15

Read more...

Nektek, akiknek mindenről van véleményetek

Tanácstalan vagyok,
de...
Ti mindent tudtok.
Nektek semmi sem titok.
Minden választ a farzsebetekben hordotok.
Gondolkodás nélkül
mindenre választ adtok.

Kibaszottul idegesít ez a kibaszottul fölényes pofátok…

Read more...

A legnagyobb majom

Távolról felismered. Ő az az ember, akinek az ital nem minőségileg, csupán mennyiségileg alakítja a viselkedését. Ő a bórtól is majom marad, az örömtől és a bánattól is. Érzed a járásán, a kézfogásán, a mosolyán. Van valami iszonyú buta a tekintetében, amikor bármilyen érzés vagy gondolat érik meg rajta. Ez belülről vetítődik az arcára, egy kétségből, ami a szívére épült az évek során. Minden tapasztalat gyerekkora óta ezt a kétséget táplálta. Hogy ezt leplezze, tudatosan irányítja gesztusait. Főleg amikor zavarban van. Mosolyog és majomkodik, hiszen ettől a többiek is mosolyognak.. „Rajtad vihognak te buta.. nem veled..” – gondolod magadban – de mit mondj egy majomnak.. Ezt leírni is fájt, pedig ha elolvasná, nem venné észre a szembetartott tükröt. Pedig úgy hordozza butaságát mint nehéz lila cilindert, amely készült a leggiccsesebb anyagból.

Felismerve őt, bűntudatot érzel, és fájdalmat, hogy a nyers valósággal állsz szemben, nem puszta fikcióval. Mit is mondjak.. talán Isten egyetlen teremtménye, aki miatt ő is bűntudatot érez. Mint kárpótlás, elvette a majom tudatát, hogy az ne tudja, hogy ő a cirkusz közepe, a fő nevezetesség, akit a legkopottab poénok után mutatnak fel. Ő az, akit nem burkolva gúnyolnak. Mint valami egyezményes cselekedet, fesztelenül ujjal mutogatják, emberszámba sem véve őt, hiszen, ő csak egy majom. Mindenki céltáblája, főleg azoké, akiknek szűkségük van valakire, aki még náluk is szánalmasabb. Azok mutatnak rá a leggyakrabban. Ő áldozata minden élősködőnek, aki belőle táplálkozva oldja fel saját gyengeségeit, ahogy egy lánynak is a „legszebb ékszer” egy csúnya barátnő. Valami patetikus érzés fog el, ahogy rá gondolok.. Meggyőződéssel hiszem, hogy Dsida az Úr Jézust látná benne.  

Olyan, mint vak, aki tapogatózik saját sötétségében, látó emberek között, és érzi, hogy van valami, ami iszonyatosan hiányzik belőle, és mindenki másban megvan. De nem tárgyiasul meg előtte, hogy mi is lehet az, hát nem nagyon gondol erre. Ha rájönne, hogy mi az, megtapasztalná az igazi fájdalmat. Egy átható fájdalmat, amely több, mint a gyerekes dac, pillanatnyi sértődés vagy hiúság, amit eddig ismert. Egy átható fájdalmat, ami több mindennél.

Vigyázz a legnagyobb majomra, mert széttörheted a szívét. Ő is emberből van.

Read more...