Sárga gombokból varrtam neked nevet

Ezerszer indultam el, hogy megkeressem hűlt nyomod,

s tölülköztem s takaroztam is vele,

vattacukrosan lesve pislogó mosolyod.

Elképzelem magamban betűkben csücsülő arcod finom vonalait.

Valami fura-fajta reményt adtál nekem.

Nem tudod, de egyszer megmentetted az életem.

De, nem fogtam én még, csak halott madarat..

Tisztelettudóan felemeltlek téged is,

akárhol keresztezted utamat.

Nem volt benned élet, még lappangó akarat sem.

Eltemettük Szendével s elneveztünk lelkesen

Világjáró-álmodozó-igaz-jó-barátnak.

Neked megfelelt,

mert a halottak.. nem válogatnak.

Így ballagtak tovább elhalkult lépéseim,

hogy ne fájjon a földnek,

s a vígabb élőknek,

akik nem látják

(s nem is akarják talán látni)

gyerekes érzéseim.

Ma semmi sem olyan, mint békés szívemen a bármi.

Elmentem kertedből egy bocival sétálni.

Egy csuka úszik simán gondolataim felett

Én is így szeretnék úszni.. de nem lehet.

Vajon mikor növöd ki az általam kitalált neved?