Nichita Stănescu : Dreptul la timp

Lefordítottam (egyik) kedvenc versem

Nichita Stănescu : Dreptul la timp

Tu ai un fel de paradis al tău
în care nu se spun cuvinte.
Uneori se mişcă dintr-un braţ
şi câteva frunze îţi cad inainte.

Cu ovalul feţei se stă înclinat
spre o lumină venind dintr-o parte
cu mult galben în ea şi multă lene,
cu trambuline pentru săritorii în moarte.

Tu ai un fel al tău senin
De-a ridica oraşele ca norii,
şi de-a muta secundele mereu
pe marginea de Sud a orei,

când aerul devine mov şi rece
şi harta serii fără margini,
şi-abia mai pot rămâne-n viaţă
mai respirând, cu ochii lungi, imagini.


Időhöz való jog

-->

Te magadban hordozol egy saját Édent

melyben nem szólnak szavakat.

Olykor megmozdítja egyik karját

és elédhull pár falevél alkat.

Itt oldalra hajtott arccal

az onnan eredő fény felé fordulnak

mely erőteljes sárgát hordoz és lomhaságot,

s ugródeszkát a halálba ugróknak.

Van egy makulátlan sajátosságod

Mellyel égig emeled a városokat, akár a felhőket,

és a másodperceket folyamatosan

az óra Déli szélére helyezed,

mihelyt a levegő lila lesz és hideg

és az éj térképe határtalan,

és már alig tudok életben maradni

hosszú szemekkel képeket lélegezve magamban.