(Le van szarva...)
>> 2010-12-23 –
vers
A fejem a sok feldolgozatlan hülyeséggel.
A perc az ürességgel.
Ahogy ketten alszunk el.
Ahogy a nap kel.
A harc a személyi függőséggel.
Csend van.
Este jő’.
Hold megy.
A világ adja ezer izgalmas csodáját
(És én túlélem.)
A saját gyengeségem.
A harcot a türelmetlenséggel.
A visszaeséseket.
A szégyent.
Az irigységet.
Sok lépés vissza és egyet lépek előre.
Mindig túlélünk.
A világért vagyunk.
És a világ értünk.
Amikor megláttam ennek a versnek a címét nem akartam elolvasni ..de nagyon örülök, hogy megtettem Anna. Kevés olyan nehéz feladat van annál, hogy reagáljunk valamit egy versre. Nem szeretem elemezgetni őket, sem hozzáfűzni valamit, sem megmagyarázni, éppen azért mert részem van a megalkotásukban. Mármint azokban, melyeket én írok......de amint olvastam ezt a versed valami hihetetlen élmény lett úrrá rajtam. Olyan, mintha az én érzéseimet írtad volna le. Ismerős dallamokként, melyek épp most játszák ritmusukat bennem. Ezért vettem a bátorságot, hogy kommenteljem. Örülök annak Anna, hogy megírtad ezt a verset, gazdagabb lettem tőle én is. Köszönöm szépen és kívánom, hogy írjál még nagyon sokat.
tudom. a címe nem tetszik a szemnek, de ezt pont így éreztem. én köszönöm :)
ezt akkor este írtam amikor megint minden összeeset. megint mind a fejemre esett
Szia, elsősorban nagyon-nagyon szépeket és igazakat írogatsz.
Ezen túl olvasgatni fogok blogodban.
Gratula :)
Üdv: Balázs
oh. köszönöm.
:)