Majdnem

Mocorgás  a ragyogás nélküli félhomályban --

Tessék csak: a természet köszönt otthonában

és ismét tavaszodik.

Szemeink hosszasan nyílnak -

Szavaink színként jelennek meg,

hang nélkül egymásba keverednek.

Lassan fogy a hideg

s a ráncok kiengednek.

Én azon tűnődöm, feltűnik-e az embereknek?

Olvad a hó...

Robogva zuhan alá.

A háztető fellélegzik s belehel a szívem alá.

És nem ébredezik semmi.

Csak nyújtozik a táj.

Takaróját járom és olyan szép, hogy fáj.

De olyan szépen fájjon,

hogy nyom után nyomban

rom után romban

valaki rám találjon
sötét itthonomban.