Gondolatok a járdán
>> 2010-08-26 –
vers
Engem ottfelejtettek a járdán
lilán, ostobán és sárgán,
és én elfelejtettem hazamenni.
Lehet-e a feledést felejteni?
És ha igen…
Visszajöttök-e engem fölemelni?
Én azt hittem... a járda vagyok.
De nem léptek rám lila ostoba sárga rabok…
Ha az ember csak a szürke betont vagy sötét flasztert látja állandóan, még rosszabb lesz a kedve. De van-e még kilátása zöldre rétre vagy kék égre a bebetonozott, gyorsforgalmi utakkal behálózott hajszolt életvesztésben?
Ha 'az ember' ültet egy fát, keres értéket abban a világban, ami adatott, meglátja a szépet, amely körülveszi, akkor van. Akkor van amit szeretni, amit remélni.
Én a bátyámtól eltérőn volt kutyától független is próbálkozom, de túlnyomórészt sajnos úgyis hiába.
Vö.: Vuvu
Néked legyenek nagyobb sikerid!
Üdvözöl
Tomi