Összegzés

Hát elértünk ide:
szenvedélyből és szívvájásból

vagyunk amik vagyunk. Olyanok, mint

egy sóvárgó kóborlás,
amit egy kobold ás.
Nem okosok vagy papok
akikre bíztuk magunk.

Korrog a gyomrom...
Vajon mihez lássak...?

Elmúlt ismét egy pár nap.
Míg minden a helyén ül,

egy szerelmi vallomás kigyúl és lehull a porba.
Ez volt az utolsó.

Végállomás.
Itt átszállhat akit még nem rúgtak orrba.

S ha van még beváltani való zsetonja,

pihentesse szívet, szemét lehúnyva

és türelemmel álljon be a sorba.

Összenövünk az avarral
s a járdán a porszemekkel.

Egy hosszú koszos ember a talicskájába tesz
és elhagy a világ szélén. 

Már semmi nem kell.
És nem is lesz semmi a végén
amiért tekintetünket fel kell emelni.

Én: az ég, te: a föld,
és ő: az Örökzöld,

mind össze fogunk menni.

És nem háborgunk,

és nem írunk verset többé.

Elporhadunk, de történetünk nem válik köddé.