József Attilának

-születésnapodra-

Attila, én megértem
tudomásul veszem és elfogadom,
hogy te is ember voltál ezen az ágrólszakadt
karton lerakaton…

Sokszor felidézem magamban alakod,
ahogy egyedül tűnődsz ablakodban
keresve nem létező foltokat és szándékokat,
melyek egyensúlyt hozhatnak talpad alatti ingoványokban…

Bár nem ismertelek téged,
te bennem is élsz,
s világossága vagy sok léleknek.
Remélem, hogy időnként nyugalomra lelsz bennünk,
mikor a magánytól félsz,
ahogy sok kereső-néző nyugalomra lel benned.

Itt sok minden nem változott…
A régi szél csak őseink érzéseit tudja már ránk hinteni…
Monotonon kopognak a korhadt padlón lépéseink
ahogy gépiesen ismételjük az előző generációk
büszkeségre épített tévedéseit…

A bonyolult szerkezet a csillagok alatt tanul –
tanul felejteni,
nem győzve a világ rettenetes kérdéseit,
nem győzve, hogy senki sem tud egyedül lenni.
Nem győzve,
hogy ma is van még gyermek, aki napokig nem kap enni…